Az ókori Egyiptom

Kedves 5.a! 
A héten elkezdtük az ókori Egyiptom témakörét. Az óra anyagát befejeztük ugyan, a témakör azonban annyira izgalmas, hogy még egy órát rászánunk. Kíváncsian várom a következő órai kiselőadásaitokat, melyeket az egyiptomi hétköznapokról, szokásokról, mai szemmel nézve furcsaságokról készítettetek. 
Az órai PPT és az óravázlat is elérhető. 
Jó pihenést a hosszú hétvégére. 😊

Luther

Kedves 6.a!
A mai, rövid történelemórán elkezdtünk egy nagyon hasznos és érdekes filmet nézni, a Luther-t. A linkre kattintva egy Google Drive file jön be, ahonnan le lehet tölteni a filmet. Ha a töri szakkörösök szeretnék, januárban befejezhetjük a filmet.

Mindenkinek békés, áldott, szeretetteljes karácsonyt és jó jegyekben gazdag új évet kívánok.
A szünetben TILOS történelmet tanulni!!! :)
Jó pihenést!

Hugo és a vallás

Ezernyi dolog kavarog a fejemben, úgyhogy muszáj volt megint a blogom adta lehetőséghez fordulnom, hogy könnyítsek magamon és a gondolatok miatt a fejemre nehezedő nyomáson. Először is tegnap délután, a vonaton ülve és Nyomorultakat olvasva kerített hatalmába egy érzés. Jelenleg ott tartok, hogy Hugo a Kis Picpus zárda életének minden mozzanatát leírja, kb. csak arról nem ejtett szót, hogy a pók a falon melyik napon került oda. Engem kifejezetten frusztrált már a waterlooi csataleírása is, meg is torpantam néhány napra az olvasásban, mert engem Jean Valjean és Cosette sorsa érdekel, nem az, hogy 10-15 évvel korábban mi történt. Ebből az okból kifolyólag igyekeztem mihamarabb túlesni ezen a részen (leszámítva azt a néhány, VALÓBAN történelmileg is érdekes oldalt, ahol TÉNYLEGES csataleírást olvashattam), így átsiklottam azon a fontos mondanivalón, ami most, a zárda leírása közben esett le, hatalmas tantuszként. Ezek az oldalak Hugo személyes véleményét tükrözik a világról. A csataleírás megjeleníti Hugo Napóleon-párti gondolkodásmódját, a zárda bemutatása pedig a mérhetetlen vallásellenességének szócsöve. És a korábbi blogbejegyzésemet átolvasva rájöhet a kedves olvasó, miért is tulajdonítok ennek olyan nagy jelentőséget.

Érdekes volt a bigott katolicizmusról alkotott véleményével szembekerülnöm. A legnagyobb problémám, hogy nem tudom, mennyire hihetek Hugo-nak (vagy bárkinek is, Földes György után, szabadon). Ostobának érzem magam a könyv olvasása közben, hogy Franciaország ezen korszakát még nem tanulmányoztam behatóbban, csak amennyire az egyetemi tanulmányaim megkövetelték. És ugye ismét felmerül a kérdés: hogyan és miként van szüksége az emberiségnek a vallásra és a hitre? Hát biztosan nem így, ahogy Hugo megjeleníti. Az önsanyargatás, az éhezés, a kínzó ruhák miatti lázas betegség, esetleg halál szerintem értelmetlen. Véleményem szerint a vallásosság maradjon meg egy bizonyos szinten: tanítson minket a jóra, a szépre, de ne szabja meg nekünk, hogy milyen ruhákba járjunk (kivétel talán a kurvás megjelenés, ami szintén nagyon szubjektív dolog) és például ne nyúljon bele a zsebünkbe, hátha akad még ott néhány forint, amit megszerezhet.

A karácsonyi misén történt ugyanis, hogy egy számomra kicsit sem szimpatikus pap arról prédikált nekünk ezen a szent ünnepen, hogy az emberek manapság csak arra költenek, hogy felújítsák a házukat, új ablakokat vesznek, és nem törődnek az egyházzal, csak magukkal. És hogy vegyünk példát Jézusról, aki jászolban született. Először is, nem mi tehetünk arról, hogy ő oda és akkor született, amikor. Másodsorban pedig ne nyúlkáljon a zsebünkbe egy olyan ember, akinek mindent a feneke alá tesznek (hozzáteszem, a családról való lemondás azért valóban komoly áldozat). Fogalma sincs neki arról, mi az élet valójában, egy burokban él, ahol megkap mindent, lakást, kocsit, fizetik a számláit. Ő nem láthatja be azt, hogy egy család életében mekkora örömet okozhat, ha fáradságos munkával a megkeresett pénzüket esetleg arra tudják költeni, hogy megszépítsék a környezetüket, vagy ami még fontosabb: csökkentsék a kiadásaikat. Szó se róla, nagyon dühösen jöttem ki a templomból, nem pedig lelkileg feltöltődve, ahogy szerettem volna.

Visszakanyarodva Hugóhoz, nem értem, hogy lehet ez a könyv kötelező olvasmány gimnáziumban (nekünk anno nem volt, ezért csak most olvasom). Egy diplomával és egy BA-képzéssel a hátam mögött már megértem azokat az utalásokat, amikkel tele van tűzdelve a mű (és ezután fokozottan figyelni is fogom őket), de szerintem egy 17-18 éves diák nem értheti meg ezeket. Nem rendelkeznek még olyan élettapasztalattal (nem mintha az a plusz néhány év olyan bölccsé tett volna) és műveltséggel, ami elégséges ahhoz, hogy felfogják a szavak mögé rejtett jelentést. Kicsit olyan érzés kerített hatalmába, mintha Hugo rám akarná erőszakolni a véleményét. Az más kérdés, hogy kicsit egyetértek vele, de ez az én szubjektív véleményem, és nem hiszek el neki mindent, amit leír (soha ne higgy senkinek, csak magadnak, ezt a tanulmányaim során megtanultam). Szóval aki nem tud kellő kritikai hozzáállással fordulni Hugo felé, az hamar azon kaphatja magát, hogy gyűlölettel fordul a monarchiák rendszere és a vallásosság ellen.

Azonban kétség nem fér hozzá, hogy az alábbi mondatban Hugo fantasztikusan helytállóan és örökérvényűen fogalmazza meg a vallás lényegét: "Azok közé tartozunk, akiknek meggyőződésük, hogy a szertartásos imák semmit érők, azonban az imádság fenséges."

Mint korábban írtam, ez egy vélemény, az ÉN VÉLEMÉNYEM, az olvasó pedig ne higgye el, amit leírtam, maximum alkosson véleményt az én véleményemről.

Történelmi és vallási elmélkedések, némi filozófiai színezettel

A mai estén egy régóta várt történelmi filmhez sikerült hozzájutnom, az Agorához. Eleinte úgy véltem, ez is egy a sok amerikaiak által szimpatikusnak vélt nézetből megközelített film lesz (mint a Nagy Sándor vagy a Trója), de alaposan megleptek. Kezdve ott, hogy a film spanyol-máltai alkotás, és mindössze a színészgárdában nyilvánul meg mindössze az amerikai hatás.

De hogy miért indítottam ilyen hatáskeltő címmel, ha csak egy filmélményt igyekszem megosztani a kedves olvasóval? Mert a film felénél olyan komoly kérdések merültek fel bennem, amelyek már egy ideje ott motoszkáltak a fejemben, de most, a film hatására szinte elözönlötték a gondolataimat és nem tudok gátat szabni nekik, hacsak nem írom ki magamból a benyomásaimat a címben említett pontokról.

A film története pár szóval: Hypathia, a fiatal, csinos és rettentően okos nő megteremti az eszményi feminista nőideált az 4. századi Egyiptomban, az önfejű férfiak pedig ezt nem nézik jó szemmel és meggyilkolják. Nagyon lesarkítva ennyi a sztori. De amit maga mögött rejt, az hihetetlen. Vallási csatározásokat kezdetben a pogányok és a keresztények, majd a keresztények és a zsidók között. A mai történelemtudomány számára a hihetetlenül értékes alexandriai könyvtár pusztulását (ami a filmben rossz időpontban szerepel, mert a végső pusztulásra később került sor). Emellett pedig a korabeli császárok kénye-kedvének kitett emberi sorsokról is szól a film.

Szóval mi indította meg bennem ezt a hihetetlen gondolatáramlatot? Az egyházellenességem, ami már elsőéves egyetemista koromtól végigkísér, és a mai napon betetőzött. Ha őszintén visszatekintünk a történelem zivataros századaiba, hamar rájöhetünk, hogy az egyház hatalmának legstabilabb időszaka volt a történelem legsötétebb kora. Soha nem volt annyi háború, mint a középkorban, soha nem küldtek annyi embert a halálba vallási okok miatt (a XX. századot és Hitlert leszámítva), mint az eretnekség virágkorában. Aki az útjában állt a klérusnak, bármilyen okból kifolyólag, arra rásütötték a bélyeget és megsütötték az emberek szeme láttára, így bizonyítva: így jár mindenki, aki szembe mer szállni velünk. Ha az egyházon múlt volna, még ma is csuhában hajlonganánk és hallgatnánk a papok értelmetlen latin mormogását, ha nem jött volna a megmentő, Luther, aki végre felnyitotta az emberek szemét és rávilágított a papok „bort iszik és vizet prédikál” elvére. Ettől kezdve megtört az egyház hegemóniája, nem szabhattak gátat a tudomány fejlődésének (mely korábban elengedhetetlen volt számukra). Tehát elég sötét véleménnyel voltam már korábban is az egyházról (keresztény létemre), azonban nem Istenről vagy Jézusról. Maximálisan hiszem, hogy ők segítik a munkánkat, az életünket, mindössze annyit mondanék, hogy a földi helytartóik borzalmas munkát végeztek.

Volt egy fiktív jelenete a filmnek, melyet Németh György professzor biztosan megsiratott volna: az alexandriai könyvtár felégetése. Azonban majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy a keresztények keze is benne van abban, hogy az ókori tudományok ezen kincsesládája teljesen elpusztult. Ahogy láttam a „jó keresztények” rohamát, ahogy halomba hordták össze a gondosan elkészített és rendszerezett papiruszokat és meggyújtják őket, legszívesebben kezüket és lábukat törtem volna, és akkor az semmi lett volna az utókor kínjához képest, amiért soha nem juthattunk hozzá ezekhez a felbecsülhetetlen értékű iratokhoz.

A másik problémám a hihetetlen önfejűség, bigott katolicizmus, ami végigkísérte a történelmet. Ebben a filmben ez úgy jelent meg, hogy az első óra arról szólt, ahogy a katolikusok (akik alig 100 éve még üldözött népség voltak), folyamatosan „cinkelik” a pogányokat. Fennhangon ócsárolják az isteneiket, étellel-ÉTELLEL dobálják a szobrokat (ezt főleg azért emeltem ki, mert a férfi főhős Davus csatlakozása a katolikusokhoz egy fontos momentuma a filmnek, és a gazdáinak vett ételt osztja szét az ÉHEZŐK között…). Tehát a film elején a katolikusok a zsidókkal összefogva szállnak szembe a pogányokkal, és győznek: a katolikus császár engedélyt ad nekik a városi könyvtár birtoklásához (vagyis lerombolásához), sőt a katolikus lesz a kötelező államvallás. Miután ezt sikeresen elérték, békében élhetnének a katolikus vallásba belekényszerített pogányokkal, többet akarnak. Ugyebár „sokat akar a szarka…” de a befejezés itt nem találó, ugyanis a zsidók elleni fellépésben, mit fellépés MÉSZÁRLÁS megint az ő malmukra hajtja a vizet, az élve maradt zsidók tömegével hagyják el Alexandriát. Kérdem én, mi ez, ha nem pofátlanul arrogáns viselkedés? Tisztában vagyok vele, hogy a film jórésze fikció, de alaposan rávilágít arra a problémára, amely az én fantáziámat is megragadta már párszor.

A végkifejlet pedig egy igazi, eretnek-történet. Minden nyomósabb ok nélkül (miért sertepertél egy nő a prefektus körül?) boszorkánynak nevezi a püspök Hypathiát, és az ostoba nép az ostoba vezetőjük szavára adva brutális kegyetlenséggel kivégzi a nőt. Ugye a „szeresd felebarátodat” kifejezés ekkor még nem volt sikkes… Ahogy a „gyermekek hadjáratát” is a Szentszék szemére lehetne vetni: hogy lehettek ennyire ostobák, hogy gyerekeket küldtek a Szentföld felmentésére? És hogy lehettek olyan ostobák a szülők, hogy ezt engedték? Nem, nem ostobák voltak, hanem megfélemlítettek és a mennyország ígéretével kábították őket.

Írásom végeztével megállapíthatom, hogy immár biztos, hogy a pokolra jutok. De továbbra is imádkozom minden este, hátha megkönyörülnek rajtam, hiszen nem a fenti világgal van problémám, hanem a sajátunkkal.

És mégvalami: írásomból világosan kitűnik, hogy ha én választhattam volna vallást magamnak, akkor tutira lutheránus lettem volna…

Első tanítási élményem

Tegnap már egyszer leírtam a blogomba a történteket, de v.mi okból kifolyólag nem volt hajlandó publikálni az írásomat. Így újra nekiállok és legépelem a tegnapi napomat.
Minden a törióra elején kezdődött. Antal törifelelést ígért és mindenki fokozott izgalmi állapotban volt. Egyetlen reményünk az volt, hogy a kijavított témazáró nagydogáinkat behozza, és egész órán abból csemegéz majd nagyobbnál nagyobb marhaságokat. De a papírokat otthon hagyta, s mikor ez nyilvánvalóvá vált egészen más lett a hangulat: a feszültség a tetőfokára hágott, és síri csönd telepedett az osztályra.
Majd ezután jött a legváratlanabb fordulat, amire én egyáltalán nem számítottam: Antal azt mondta, hogy vagy felelünk egész órán, vagy én MEGTARTOM AZ ÓRÁT!!! A többiek persze rögtön mondták, hogy menjek ki, én meg kimentem. A téma a francia forradalom volt, amiből előző humán töri órára kellett esszét írnom, így valamennyire otthon voltam a témában. Életemben nem éreztem még ilyet, mint abban a 30 percben. Furcsa volt számomra a saját osztálytársaimnak órát tartani, nem is mertenm rájuk nézni, mert féltem, hogy elnevetem magam. Bár akkor nem komikusnak tartottam a helyzetet.
A tegnapi nap folyamán gondolkodtam el igazán, hogy én tényleg tanár szeretnék-e lenni, és akkor, abban a pillanatban azt gondoltam: SOHA!!! De így utólag azt mondom, hogy ez az én hivatásom, és ez leszek, ha nehéz is lesz elérnem a célomat.

Az elmúlt hét mozgalmas eseményeiről

Ez a hét volt életem legdurvább hete. Tök jó volt, de nagyon elfáradtam. Én meg a Lilla szerveztük a Perczel kabaréra az osztály egyik darabját, aminek címe 1001. éj volt. Volt már egy másik darab is, amivel a Zsófiék készültek, de nem nyerte el a tetszésünket, ezért írtunk egy sajátot. Ez persze sokaknak nem tetszett, mivel sokan voltak, akik mind a kettőben szerepeltek, és így nehéz volt a próbákat összeegyeztetni. És egy kicsit úgy éreztem, hogy ezt a Zsófiék is megpróbálják ezt érzékeltetni, hogy most mi enyhén fasírtban vagyunk emiatt. Ennyit a mi tökéletes és idilli osztályközösségünkről, melyben eddig én sokáig hittem.
Szóval a darabunk egy török mesekavalkád volt szultánnal meg kiskakassal, Aladinnal, Gyrosárussal (bár ez görög, de azért olyan jól hangzik), Seherezádéval, néhány török vendégmunkással és müezzinnel. Én és a Lilla a szultán lányai voltunk, akik HASTÁNCOLTAK, majd elrabolta őket Ali baba és a 40 rabló. Tehát nem csak az volt a feladatom, hogy a szereplőket összerántsam a Lillával együtt, de ráadásul 2 hét alatt fel kellett fejlődnöm arra a szintre hastáncból, mint a Lilla (aki mellesleg 6 éve tanul). Hát nem volt egyszerű, de szerintem sikerült legalább az alaplépéseket elsajátítanom. Annyira féltem a darabtól, és attól, hogy valaki elbakizza a szöveget, hogy nem is féltem a hastánctól, pedig az egész suli elé kellett kiállnom táncolni, sőt, még a közönség soraira is vetettem egy pillantást, és akkor se ijedtem meg. Koltay szerint (ő a tesitanárom) a hastánc önbizalmat ad, és teljesen igaza van. A darabról még annyit, hogy egy kicsit állítólag halkak voltunk, és a zenét elszúrták mind a kétszer, de sz.tem tök jó lett, főleg azért, ha másért nem, mert egy tök jót hülyültünk a színpadon. Amúgy a Gergőt belecsavartuk egy pokrócba, és mikor kikerült belőle hastáncolt a szultánnak :DDDDD.
Ez így egy kicsit tudom, hogy értelmetlen és tömör, de ez történt, és azt írom le, ami éppen eszembe jut. Amúgy múlt héten volt a diákigazgató választás, amit sajna a 12.A nyert meg, pedig sz.tem nem voltak OLYAN jók. Ennyit rólam. Ez a hetem is egy kész káosz, miután 7 tantárgyból írunk vagy felelünk. Ez van, ezt kell szeretni, vagy inkább elviselni.