Hugo és a vallás
Ezernyi dolog kavarog a fejemben, úgyhogy muszáj volt megint
a blogom adta lehetőséghez fordulnom, hogy könnyítsek magamon és a gondolatok
miatt a fejemre nehezedő nyomáson. Először is tegnap délután, a vonaton ülve és
Nyomorultakat olvasva kerített hatalmába egy érzés. Jelenleg ott tartok, hogy
Hugo a Kis Picpus zárda életének minden mozzanatát leírja, kb. csak arról nem
ejtett szót, hogy a pók a falon melyik napon került oda. Engem kifejezetten
frusztrált már a waterlooi csataleírása is, meg is torpantam néhány napra az
olvasásban, mert engem Jean Valjean és Cosette sorsa érdekel, nem az, hogy
10-15 évvel korábban mi történt. Ebből az okból kifolyólag igyekeztem
mihamarabb túlesni ezen a részen (leszámítva azt a néhány, VALÓBAN
történelmileg is érdekes oldalt, ahol TÉNYLEGES csataleírást olvashattam), így
átsiklottam azon a fontos mondanivalón, ami most, a zárda leírása közben esett
le, hatalmas tantuszként. Ezek az oldalak Hugo személyes véleményét tükrözik a
világról. A csataleírás megjeleníti Hugo Napóleon-párti gondolkodásmódját, a
zárda bemutatása pedig a mérhetetlen vallásellenességének szócsöve. És a
korábbi blogbejegyzésemet átolvasva rájöhet a kedves olvasó, miért is
tulajdonítok ennek olyan nagy jelentőséget.
Érdekes volt a bigott katolicizmusról alkotott véleményével
szembekerülnöm. A legnagyobb problémám, hogy nem tudom, mennyire hihetek
Hugo-nak (vagy bárkinek is, Földes György után, szabadon). Ostobának érzem magam
a könyv olvasása közben, hogy Franciaország ezen korszakát még nem
tanulmányoztam behatóbban, csak amennyire az egyetemi tanulmányaim
megkövetelték. És ugye ismét felmerül a kérdés: hogyan és miként van szüksége
az emberiségnek a vallásra és a hitre? Hát biztosan nem így, ahogy Hugo megjeleníti.
Az önsanyargatás, az éhezés, a kínzó ruhák miatti lázas betegség, esetleg halál
szerintem értelmetlen. Véleményem szerint a vallásosság maradjon meg egy
bizonyos szinten: tanítson minket a jóra, a szépre, de ne szabja meg nekünk,
hogy milyen ruhákba járjunk (kivétel talán a kurvás megjelenés, ami szintén
nagyon szubjektív dolog) és például ne nyúljon bele a zsebünkbe, hátha akad még
ott néhány forint, amit megszerezhet.
A karácsonyi misén történt ugyanis, hogy egy számomra kicsit
sem szimpatikus pap arról prédikált nekünk ezen a szent ünnepen, hogy az
emberek manapság csak arra költenek, hogy felújítsák a házukat, új ablakokat
vesznek, és nem törődnek az egyházzal, csak magukkal. És hogy vegyünk példát
Jézusról, aki jászolban született. Először is, nem mi tehetünk arról, hogy ő
oda és akkor született, amikor. Másodsorban pedig ne nyúlkáljon a zsebünkbe egy
olyan ember, akinek mindent a feneke alá tesznek (hozzáteszem, a családról való
lemondás azért valóban komoly áldozat). Fogalma sincs neki arról, mi az élet
valójában, egy burokban él, ahol megkap mindent, lakást, kocsit, fizetik a
számláit. Ő nem láthatja be azt, hogy egy család életében mekkora örömet
okozhat, ha fáradságos munkával a megkeresett pénzüket esetleg arra tudják
költeni, hogy megszépítsék a környezetüket, vagy ami még fontosabb: csökkentsék
a kiadásaikat. Szó se róla, nagyon dühösen jöttem ki a templomból, nem pedig
lelkileg feltöltődve, ahogy szerettem volna.
Visszakanyarodva Hugóhoz, nem értem, hogy lehet ez a könyv
kötelező olvasmány gimnáziumban (nekünk anno nem volt, ezért csak most
olvasom). Egy diplomával és egy BA-képzéssel a hátam mögött már megértem azokat
az utalásokat, amikkel tele van tűzdelve a mű (és ezután fokozottan figyelni is
fogom őket), de szerintem egy 17-18 éves diák nem értheti meg ezeket. Nem
rendelkeznek még olyan élettapasztalattal (nem mintha az a plusz néhány év
olyan bölccsé tett volna) és műveltséggel, ami elégséges ahhoz, hogy felfogják
a szavak mögé rejtett jelentést. Kicsit olyan érzés kerített hatalmába, mintha
Hugo rám akarná erőszakolni a véleményét. Az más kérdés, hogy kicsit egyetértek
vele, de ez az én szubjektív véleményem, és nem hiszek el neki mindent, amit
leír (soha ne higgy senkinek, csak magadnak, ezt a tanulmányaim során
megtanultam). Szóval aki nem tud kellő kritikai hozzáállással fordulni Hugo
felé, az hamar azon kaphatja magát, hogy gyűlölettel fordul a monarchiák
rendszere és a vallásosság ellen.
Azonban kétség nem fér hozzá, hogy az alábbi mondatban Hugo fantasztikusan helytállóan és örökérvényűen fogalmazza meg a vallás lényegét: "Azok közé tartozunk, akiknek meggyőződésük, hogy a szertartásos imák semmit érők, azonban az imádság fenséges."
Mint korábban írtam, ez egy vélemény, az ÉN VÉLEMÉNYEM, az
olvasó pedig ne higgye el, amit leírtam, maximum alkosson véleményt az én
véleményemről.
0 Comments:
Post a Comment
<< Home