Hugo és a vallás

Ezernyi dolog kavarog a fejemben, úgyhogy muszáj volt megint a blogom adta lehetőséghez fordulnom, hogy könnyítsek magamon és a gondolatok miatt a fejemre nehezedő nyomáson. Először is tegnap délután, a vonaton ülve és Nyomorultakat olvasva kerített hatalmába egy érzés. Jelenleg ott tartok, hogy Hugo a Kis Picpus zárda életének minden mozzanatát leírja, kb. csak arról nem ejtett szót, hogy a pók a falon melyik napon került oda. Engem kifejezetten frusztrált már a waterlooi csataleírása is, meg is torpantam néhány napra az olvasásban, mert engem Jean Valjean és Cosette sorsa érdekel, nem az, hogy 10-15 évvel korábban mi történt. Ebből az okból kifolyólag igyekeztem mihamarabb túlesni ezen a részen (leszámítva azt a néhány, VALÓBAN történelmileg is érdekes oldalt, ahol TÉNYLEGES csataleírást olvashattam), így átsiklottam azon a fontos mondanivalón, ami most, a zárda leírása közben esett le, hatalmas tantuszként. Ezek az oldalak Hugo személyes véleményét tükrözik a világról. A csataleírás megjeleníti Hugo Napóleon-párti gondolkodásmódját, a zárda bemutatása pedig a mérhetetlen vallásellenességének szócsöve. És a korábbi blogbejegyzésemet átolvasva rájöhet a kedves olvasó, miért is tulajdonítok ennek olyan nagy jelentőséget.

Érdekes volt a bigott katolicizmusról alkotott véleményével szembekerülnöm. A legnagyobb problémám, hogy nem tudom, mennyire hihetek Hugo-nak (vagy bárkinek is, Földes György után, szabadon). Ostobának érzem magam a könyv olvasása közben, hogy Franciaország ezen korszakát még nem tanulmányoztam behatóbban, csak amennyire az egyetemi tanulmányaim megkövetelték. És ugye ismét felmerül a kérdés: hogyan és miként van szüksége az emberiségnek a vallásra és a hitre? Hát biztosan nem így, ahogy Hugo megjeleníti. Az önsanyargatás, az éhezés, a kínzó ruhák miatti lázas betegség, esetleg halál szerintem értelmetlen. Véleményem szerint a vallásosság maradjon meg egy bizonyos szinten: tanítson minket a jóra, a szépre, de ne szabja meg nekünk, hogy milyen ruhákba járjunk (kivétel talán a kurvás megjelenés, ami szintén nagyon szubjektív dolog) és például ne nyúljon bele a zsebünkbe, hátha akad még ott néhány forint, amit megszerezhet.

A karácsonyi misén történt ugyanis, hogy egy számomra kicsit sem szimpatikus pap arról prédikált nekünk ezen a szent ünnepen, hogy az emberek manapság csak arra költenek, hogy felújítsák a házukat, új ablakokat vesznek, és nem törődnek az egyházzal, csak magukkal. És hogy vegyünk példát Jézusról, aki jászolban született. Először is, nem mi tehetünk arról, hogy ő oda és akkor született, amikor. Másodsorban pedig ne nyúlkáljon a zsebünkbe egy olyan ember, akinek mindent a feneke alá tesznek (hozzáteszem, a családról való lemondás azért valóban komoly áldozat). Fogalma sincs neki arról, mi az élet valójában, egy burokban él, ahol megkap mindent, lakást, kocsit, fizetik a számláit. Ő nem láthatja be azt, hogy egy család életében mekkora örömet okozhat, ha fáradságos munkával a megkeresett pénzüket esetleg arra tudják költeni, hogy megszépítsék a környezetüket, vagy ami még fontosabb: csökkentsék a kiadásaikat. Szó se róla, nagyon dühösen jöttem ki a templomból, nem pedig lelkileg feltöltődve, ahogy szerettem volna.

Visszakanyarodva Hugóhoz, nem értem, hogy lehet ez a könyv kötelező olvasmány gimnáziumban (nekünk anno nem volt, ezért csak most olvasom). Egy diplomával és egy BA-képzéssel a hátam mögött már megértem azokat az utalásokat, amikkel tele van tűzdelve a mű (és ezután fokozottan figyelni is fogom őket), de szerintem egy 17-18 éves diák nem értheti meg ezeket. Nem rendelkeznek még olyan élettapasztalattal (nem mintha az a plusz néhány év olyan bölccsé tett volna) és műveltséggel, ami elégséges ahhoz, hogy felfogják a szavak mögé rejtett jelentést. Kicsit olyan érzés kerített hatalmába, mintha Hugo rám akarná erőszakolni a véleményét. Az más kérdés, hogy kicsit egyetértek vele, de ez az én szubjektív véleményem, és nem hiszek el neki mindent, amit leír (soha ne higgy senkinek, csak magadnak, ezt a tanulmányaim során megtanultam). Szóval aki nem tud kellő kritikai hozzáállással fordulni Hugo felé, az hamar azon kaphatja magát, hogy gyűlölettel fordul a monarchiák rendszere és a vallásosság ellen.

Azonban kétség nem fér hozzá, hogy az alábbi mondatban Hugo fantasztikusan helytállóan és örökérvényűen fogalmazza meg a vallás lényegét: "Azok közé tartozunk, akiknek meggyőződésük, hogy a szertartásos imák semmit érők, azonban az imádság fenséges."

Mint korábban írtam, ez egy vélemény, az ÉN VÉLEMÉNYEM, az olvasó pedig ne higgye el, amit leírtam, maximum alkosson véleményt az én véleményemről.